Össze-vissza sétáltam a sötét utcákon, elmerültem az emlékeimben, a közös emlékeinkben...azon gondolkodtam fogok-e tudni ennyire szeretni valaha is valaki mást.Egy lassító kocsi zaja hozott vissza a valóságba.-Ezt nem hiszem el! Valaki vagy valami mindig megzavar, ha gondolkodom.Először Luna a pofonnal, most meg ez a kocsi.-Mikor jobban átgondoltam a dolgot megrémültem, mivel egy pont mögötted lassító kocsi soha sem jelent jót, főleg nem este.Szép lassan a kerítés mellé mentem séta közben, gyorsítottam a lépteimen és vártam, hogy mi lesz...
Egy fekete sportkocsi állt meg, majd lehúzódott az ablaka.Kicsit meghökkenve tettem fel a kérdést:
-Elnézést, segíthetek valamiben?-Kérdeztem udvariasan, de rájöttem tök mindegy volt mivel a választ angolul kaptam meg.
-Ammm,Sorry?-kérdezett vissza kínosan.A hangja olyan ismerős volt...aztán megláttam az arcát.Egy pillanatra elállt a lélegzetem.Az autót Luke Hemmings vezette.Nem vagyok az a sikonyálós típus szóval higgadtan kérdeztem meg tőle, angolul:
-Te tényleg Luke Hemmings vagy?-Húztam föl az egyik szemöldökömet.Kérdésemre nagyot sóhajtott és csak utána válaszolt.
-Igen, én vagyok.Tudsz mondani nekem egy olyan éttermet, ahová nem járnak sokan és nyugodtan vacsorázhatok?-Na erre a kérdésre sem számítottam..Igazából semmire nem számítottam, egy véletlenre vagy valami ilyesmire.Szerencséjére a kedvenc éttermem egy eldugott helyen van és sosincsenek sokan, főleg este.
-De tudok egyet,a kedvenc éttermem.Ööö...van egy papírod meg egy tollad?- Mert akkor leírnám, hogy merre is kell menni.Elhúzta a száját, ebből tudtam, hogy nincs nála papír..vagy toll.Azon gondolkodtam, hogy hogyan tudná megjegyezni a bonyolult út vonalat, amikor hallottam, hogy mond valamit, de elsőre egyáltalán nem fogtam fel.
-Bocsi, mit mondtál?-kérdeztem meg tőle.
-Arra gondoltam, hogy khm...esetleg, nem is tudom-kezdte és én el sem tudtam képzelni mit akar kinyögni.-Hogy beülhetnél és segíthetnél, hogy merre menjek vagy esetleg, ha tudsz, vezethetsz is.-Fejezte be és nekem még az állam is leesett.Kínosan mosolygott arckifejezésemet látva és várta a válaszomat,amit nagyon át kellett gondolnom. Mi van ha egy őrült és el akar rabolni? De akkor miért ajánlotta fel, hogy vezessek?Csak úgy kavarogtak a fejemben a hülyébbnél hülyébb kérdések.Végül kérdéssel válaszoltam neki:
-Szóval vezethetek én?
Nyelt egy nagyot és bólintott egyet.
-Legyen...-szólaltam meg kissé félénken. Luke kiszállt és teljes életnagyságban láthattam őt.Én beültem a vezetői ülésbe, Luke pedig mellém az anyós ülésre.Az út szótlanul telt el.Egy kis idő után leparkoltam egy kis vendéglő parkolójában és mindketten kiszálltunk.Átadtam neki a kulcsokat, majd mondtam, hogy én megyek is.Megfordultam és elindultam, de éreztem, hogy még mindig engem néz és akkor egyszer csak:
-Hé! Nincs kedved velem vacsorázni?-kiabált utánam.A lábaim megálltak és egyáltalán nem voltam benne biztos hogy jól hallottam.