6.FEJEZET

Nem tudom mennyit álltam egy helyben, de végül nyugisan megfordultam.Nem akartam, hogy lássa, hogy nem voltam biztos abban, hogy tényleg megkérdezte.Aztán megszólalt:
Szóval vacsorázol velem?-Kérdezte és nekem leesett az állam.Semmit nem tud rólam...még a nevemet sem...Idétlen hangok jöttek ki a torkomból jelezve, hogy ezt át kell gondolnom.Egy belső hangra hallgattam, ami azt súgta, hogy mondjak igent.Mély levegőt vettem és elindultunk az étteremhez vezető lépcsőhöz.Amikor egymás mellé értünk rám mosolygott.
-Hogy hívnak?-Kérdezte meg mosolyogva azt, amiről már komolyan azt hittem, hogy soha sem kérdezi meg.
-Lana-Feleltem, de nem néztem rá.
-Szép neved van-Mondta és a hangján hallottam, hogy mosolyog.Mindenki ezt mondja, ezek a beszélgetések annyira sablonosak! Mindig megy a "de szép neved van és társai" és akkor a többi sablonos téma...halálra unom és őszintén nem félek megmondani még egy hetven évesnek sem, hogy ezek a kérdések rettentően untatnak.
Beléptünk a helységbe, nagyon igényes vendéglő.Az üzlet vezetője egy mindig mosolygós öregúr, akit Tom-nak hívnak és azt kéri mindenkitől, hogy csak szólítsák Tom papának, ami szerintem nagyon aranyos.Rögtön elénk lépett és egy mosolyt villantott felénk.
-Lana kedvesem! Jó régen láttalak! Ki a barátod?-kérdezte
-Csókolom Tom papa én is örülök, hogy látom- mosolyogtam.Ja! ő? Egy híres énekes és szeretném megkérni, hogy valami eldugott sarokba ülhessünk-Kérleltem a tulajdonost, aki csak intett a fejével, hogy kövessük. Luke tök értetlenül bámult, mivel nem értette mit beszélünk.Én csak rámosolyogtam és tök természetesen megfogtam a kezét és elkezdtem húzni magam után. Egy szép igazán otthonosnak mondható helyre ültettek le minket.Kértem Luke-nak egy angol étlapot és rendelés után gondoltam megkérdezem, hogy miért autózik egyedül és miért nem a srácokkal van.
-Összevesztünk-felelt egy szóval.Oké szóval nem akar róla beszélni.Szuper!Inkább csöndbe maradtam, nehogy még a végén ő sértődjön meg itt nekem!
-Van barátod?-Kérdezte megtörve a feszült csendet.Kicsit összeszorult a szívem a kérdéstől és láthatta a fejemen a bánatot, mert elkezdett bocsánatot kérni.-Ne haragudj, én nem tudtam. Tényleg bocsi.-Mondta és én elnevettem magam.
-Semmi baj. Őszintén, várható volt a dolog és még mindig jóban vagyunk- érdeklődve nézett rám.Most akkor hogy is van ez? Csak mert ő híres nekem el kell mesélnem a magán életemet, de Ő kussolhat és megsértődhet egy tök ártalmatlan kérdéstől?! Sajnos eléggé szókimondó vagyok és vele is közöltem az álláspontomat-
-Attól még, hogy híres vagy nem várhatod el az emberektől, hogy mindent elmondjanak neked, ha kéred, Te pedig csak úgy megsértődsz egy, a szituációhoz képest, normális kérdésen? Lehet, hogy a lányokat, akik körbe vesznek ez nem érdekli, de én nem fogok rögtön a lábaid elé hanyatlani, mint valami kutya, akit ha megunsz, majd arrébb rúgsz és "veszel" egy másikat!-Nem kiabáltam, de látszott rajtam, hogy elég ideges vagyok.Luke-on pedig azt láttam, hogy tuti, hogy még egy lány se mondott neki ilyet, de még ehhez hasonlót se.
Igazából azt hittem felpattan és dühösen elviharzik, de csak tátott szájjal nézett rám, majd lesütötte a szemét.
Igazad van és sajnálom-Motyogta és most nekem esett le az állam.Nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz a reakciója, igazából sokkal vadabbra számítottam, vagy hogy is mondjam.
Rám emelte a tekintetét, majd lassan felállt a helyéről.-Gondoltam, hogy el fog húzni.-De nem mozdult állt ott és csak mosolygott.
-Kezdjük előröl szerintem!-és  jobb kezét felém nyújtotta.